Tekintve, hogy legfőbb riválisaiknál kevesebb meccset játszottak, így mindkét londoni csapat reménykedhet még abban, hogy eléri az előtte lévő célt. A Tottenham jelenleg hét pontra van a BL-t érő negyedik helytől, a Chelsea pedig hat pontra az Európa Konferencia Liga selejtezőjét jelentő hatodik pozíciótól. Ma este egymás ellen játszanak, tehát könnyen lehet, az egyik oldalon lemondhatnak a szezon végi álmokról.
Chelsea – Tottenham
Közel hasonló formában fordul rá erre a találkozóra a szóban forgó két csapat, hiszen a Chelsea a legutóbbi öt meccsén nyolc, míg a Tottenham hét pontot gyűjtött be mindösszesen. Előbbinél egyébként egy egészen szép statisztikáról beszélhetnénk, ha nem kapnak öt gólt az Arsenaltól, ez ugyanis belerondított, de akkor mit mondjanak a túloldalon, ahol két meccse képtelenek nyerni. Az Ágyúsoktól ők is kikaptak, nagyobb verés viszont nem onnan, hanem a Newcastle részéről érkezett, a Tottenham egy négyesbe szaladt bele nemrégiben.
Mostani mérkőzésüket a 26. fordulóból halasztották el ide, de számukra még a 34. fordulóbéli meccseiket is később kell megvívni, azokra majd május 14-én kerül sor. Ez most némi mankót jelenthet számukra, hiszen a Tottenham jelenleg az ötödik a tabellán, amiért automatikusan az Európa-liga főtábláján lennének majd ősszel, ám még a Bajnokok Ligájáról sem kellett lemondaniuk. Helyzetüket a két pótlandó meccs megkönnyíti, mivel hét pontra vannak az Aston Villatól, de össze kell kapniuk magukat, mert az a csapat négy meccse veretlen a PL-ben.
Chelsea. Tottenham Hotspur. Premier League. Guaranteed passion. 👊#CFC | #CheTot pic.twitter.com/Y3gm6Bgmel
— Chelsea FC (@ChelseaFC) May 2, 2024
Még nehezebb helyzetben vannak viszont a Stamford Bridge urai, mert csak a kilencedik helyet foglalják el a tabellán és pontosan három pozíciót kellene előrébb ugraniuk ahhoz, hogy egyáltalában esélyük legyen elérni az EKL-t. A selejtezőt érő helyen most a Manchester United áll, tőlük viszont csak hat pontra tudtak meglógni. Nehéz, de nem lehetetlen tehát elérni a kitűzött célokat, ám ehhez mindkét csapatnak a győzelemre lenne szüksége csütörtökön este.
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Gólokból valószínűleg nem lesz hiány
Lássuk, milyen hírek érkeztek a két csapat háza tájáról. A Chelsea oldalán rengeteg volt a sérült eddig is, de hozzájuk Thiago Silva is csatlakozott. A lista terjedelmes, Wesley Fofana, Reece James, Romeo Lavia, Lesley Ugochukwu, Malo Gusto, Ben Chilwell, Carney Chukwuemeka, Enzo Fernandez, Raheem Sterling, Robert Sanchez, Christopher Nkunku és Levi Colwill is azok között van, akikre Mauricio Pochettino nem számíthat.
Főként tehát a védelem és részben a középpálya teljesítménye sínylette meg ezt, így pedig nagyon nehéz lesz a szezon vége. Könnyen rávághatnánk persze, hogy a mai este is, de azért a Tottenham részéről is van miért, illetőleg kikért aggódni. Nemrégiben még bevethető volt Timo Werner és Ben Davies, de ők is kiestek, így Destiny Udogie, Fraser Forster, Ryan Sessegnon, Manor Solomon sorsára jutottak.
A hírek szerint a Chelsea valószínűleg a Petrovic; Chalobah, Disasi, Badiashile, Cucurella; Caicedo, Gallagher; Madueke, Palmer, Mudryk; Jackson felállásban kezdhet 4-2-3-1-ben, amire a Tottenham részéről egy 4-3-3-mas elrendezés és a Vicario; Porro, Romero, Van de Ven, Davies; Bissouma, Sarr, Kulusevski; Johnson, Richarlison, Son tizenegy lehet a válasz.
Chelsea – Tottenham tippek
A kiesők miatt nagyobb lehet a kiszámíthatatlanság a vártnál, ami a gólok számára jó hatással lehet. A Lucky Block irodájánál nem véltelenül vannak ezzel kapcsolatban alacsonyan a szorzók. Az odds arra, hogy 3,5 gólnál többet látunk, mindössze 1.79, de abban is biztosak a bukmékerek, hogy mindkét oldalt megzörren a háló, amire 1.31-et adnak. A Chelsea-nél főként Cole Palmer (2.20) és Nicolas Jackson (2.60) találataira számítanak, míg a Tottenham csapatából Richarlison (2.60) és Heung-Min Son góljai a legvalószínűbbek (2.30).
A két együttes utoljára tavaly novemberben játszott egymással, akkor a Chelsea idegenben nyert 4:1-re, az azóta eltelt időt pedig megpróbálta értékelni Ange Postecoglou, a vendégek edzője. „Addig a pontig elég jó formában voltunk a csapatunk szempontjából. Jó meccsritmusban voltunk, azóta pedig sok területen lettek zavarok, így ezeket a kihívásokat le kellett küzdenünk. A Chelsea mostanában nagyszerű formában van. Az biztos, hogy van néhány igazi tehetség a csoportjukban, Mauricio pedig kiváló menedzser” – idézte a szakembert a Sky Sports.
Az ütközetre egyébként Pochettino is kitért, akinek abszolút érzelmes volt az esemény, hiszen ekkor vezette ki a Kékeket először volt csapata ellen. „Különleges volt, amikor ott játszottunk, mert ez volt az első alkalom, miután elhagytam a klubot, de most más a helyzet. Mindig érzelmes, mert olyan emberekkel találkozunk, akikkel hosszú ideig együtt dolgoztunk. Igen, az érzelmeimet a klubbal kapcsolatban nem tudom elrejteni, ezért azt hiszem, ez is ilyen lesz” – fejtette ki röviden.
MATCHDAY 🤍
🆚 Chelsea
🏟️ Stamford Bridge
🏆 @premierleague
⏰ 7.30pm BST
#️⃣ #CHETOT pic.twitter.com/QUI5bCdrC8— Tottenham Hotspur (@SpursOfficial) May 2, 2024
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Ezek is érdekelhetnek:
További fogadóirodák
- Összes
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
- Magas fogadási limitek a prémium játékokra
- Visa és Mastercard be- és kifizetések
- Prémium élő kaszinóasztalok HD közvetítéssel
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
- Exkluzív VIP program
- Hatalmas játékválaszték, különleges promóciók, udvarias és informatív élő támogatás
- VIP menedzser, 24/7 gyors válasz e-mailben és chaten
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
- Nincs KYC
- Új regisztrálóknak 200%-os üdvözlő bónusz
- Azonnal kripto be- és kifizetés
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
- Nagyszerű üdvözlő bónusz csomag
- Hatalmas játékkínálat a legjobb szolgáltatóktól
- Gyors ki- és befizetések, akár kriptovalutával is
100% akár 35 000 Ft-ig
100% akár 35 000 Ft-ig
- Innovatív online sportfogadási iroda
- Sportágak és fogadások széles választéka
- Magas szorzók, hatalmas nyeremények
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
- Csábító üdvözlő bónusz
- Kényelmes befizetések fiat valutával és kriptóval
- Szép magyar nyelvű design
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
- Gyors kifizetések
- Izgalmas fogadások
- Szuper jutalmak
1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak
1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak
- Rengeteg fogadási lehetőség
- A legjobb élő kaszinó játékok
- Folyamatosan bővülő játékkészlet