Home » Hírek » gyozelemmel hangolna ukrajna az europa bajnoksagra

Győzelemmel hangolna Ukrajna az Európa-bajnokságra

Szikora Tamás
Hirdetői nyilatkozat
Tartalmunkban időnként kapcsolt linkeket használunk, amikor azokra kattint, mi az után jutalékot kaphatunk – Önnek ez nem jár többletköltséggel. A weboldal használatával Ön elfogadja feltételeinket és adatvédelmi szabályzatunkat.

A pótselejtezőkön tudott nyerni utoljára az ukrán válogatott, amely az idén nyári Eb-n Belgium, Románia és Szlovákia ellen mérettetik meg a csoportkör során. A tornát közvetlenül megelőző felkészülési időszakban három meccset is leszerveztek számukra, kettőn pedig már túl vannak, de egyiken sem tudtak győzni. Ezen szeretne változtatni a Szerhij Rebrov által vezetett nemzeti csapat, amire a papírforma szerint jó esélyük lehet idegenben Moldova ellen.

Moldova

Felvezetésünket kezdjük a hazai pályán szereplő és talán kevésbé ismert moldáviai válogatottal. Moldova jelenleg a FIFA ranglistájának 153. helyén található, ami jelentős elmaradás kedd esti ellenfelükhöz képest. Ukrajna ugyanis a 22. pozíciót foglalja el és alapvetően játéktudásban, illetőleg játékerőben is magasabb színvonalat képvisel, ám ez nem jelenti azt, hogy egy kutyaütő csapatról beszélhetnénk.

Moldova bár önálló államként még sosem szerepelt egy világeseményen sem, az Eb-selejtezőkön elért eredményeik biztatónak mondhatók. Öt fős csoportjukban negyedikként zártak, ami talán nem nagy szó, ám 10 pontot szereztek a selejtezősorozat ideje alatt, ami csak eggyel volt kevesebb, mint a harmadik helyezett Lengyelországé. Ezt a csoportot Albánia nyerte, amely ugyanúgy 15 pontos lett, mint a második helyezett Csehország.

Elég beszédes, hogy mindkét egyenes ágon továbbjutó országgal döntetlent játszottak egy-egy alkalommal, a végül pótselejtezőről Eb-re jutó lengyeleket pedig egyszer legyőzték (3:2), két fordulóval a vége előtt pedig ikszeltek velük. Ha kicsit jobban összekapják magukat és például nem botlanak egy döntetlennel rögtön az elején Feröer ellen, még ennél is többre vihették volna.

Válogatottjukat 2021 óta Serghei Clescenco irányítja, akivel az utóbbi időben egyre inkább felfelé ívelő tendenciát mutatnak. Idén eddig három barátságos meccsen vannak túl és még veretlennek mondhatják magukat. Az évet egy Észak-Macedónia elleni döntetlennel indították, majd jött két siker, előbb a Kajmán-szigeteket, majd Ciprust győzték le. Mindez csak még inkább felértékelheti a tavaly elérteket, főleg a lengyelek elleni eredményeket, akiktől Ukrajna kikapott néhány napja.

Ukrajna

Bár Szerhij Rebrov irányítása alatt az ukránok egészen jól szerepeltek a közelmúltban, az Eb-t közvetlenül megelőző meccsek nem alakultak túl jól. A Ferencváros korábbi edzője tavaly vette át hazája válogatottját, amellyel az Eb-selejtezőkön kifejezetten nehéz helyzetbe került, hiszen többek között Anglia és Olaszország ellen kellett megvívniuk.

A helyzetből mondhatni kihozták a maximumot, hiszen ugyanúgy 14 pontjuk lett, mint a csoport második olaszoknak, de az egymás elleni eredmények miatt lemaradtak a továbbjutó helyről. Így sem kellett csalódniuk, a Nemzetek Ligájában elérteknek köszönhetően pótselejtezőre kerültek, ahol mindkét meccsüket 2:1-re nyerték. Előbb Bosznia-Hercegovina, majd Izland ellen nyertek, a nyári barátságos meccseken pedig két komoly erőt képviselő ellenféllel kezdtek. Június 3-án egy biztató gól nélküli döntetlennel kezdtek Németország ellen, három nappal később viszont beleszaladtak egy 3:1-es vereségbe Lengyelországgal szemben.

18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!

Régen találkoztak egymással

Közös történelmük lapjai nem üresek, de nem ma volt az utolsó egymás elleni mérkőzésük. Legelőször a 2014-es világbajnokság selejtezőin kerültek egy csoportba, akkor elsőre 0:0 lett a vége, majd a második meccs során már az ukránok nyertek 2:1-re. 2014-ben egy szeptemberi barátságos meccsre is összefutottak, ahol újra Ukrajna nyert, akkor 1:0-ra. Most egy évtized múltán játszanak majd egymással ismételten, ám ezúttal nem egy selejtezőben vagy egy arra való felkészülés gyanánt. Ukrajna története negyedik Eb-jére készül, Moldova pedig a Nemzetek Ligájára, ahol a D-liga 2. csoportjában szerepel majd Andorra és Málta ellen.

Ezekre a kezdőkre számíthatunk Moldovában

A meccsre Moldovában kerül sor, azon belül is a Chişinăuban található Zimbru Stadion ad otthont az összecsapásnak. Ezen Ukrajna valószínűleg a Lunin, Konoplya, Zabarnyi, Matviienko, Mykolenko, Malinovsky, Brazhko, Tsygankov, Sudakov, Mudryk, Yaremchuk tizenegynek szavazhat bizalmat. Amennyiben beigazolódnak a hírek, akkor Rebrov Olekszandr Zincsenko, Mykhaylo Mudryk és Viktor Tsygankov is pályára léphet, elől pedig Roman Yaremchuk játéka válhat kiemelkedővé.

A túloldalt a Railean, Craciun, Mudrac, Posmac, Reabciuk, Baboglo, Rata, Cojocari, Ionita, Motpan, Nicolaescu kezdő próbálhatja megállítani az ukránokat. Közülük a kapus, Dorian Railean kiemelendő, mivel egy ideje már nem jutott lehetőséghez sem a válogatottban, sem pedig klubjában (Dinamo Bukarest). Elől jó formában volt eddig idén a holland Heerenveenben játszó Ion Nicolaescu, aki klubjában öt gólig jutott idén, tavasszal pedig betalált a Kajmán-szigeteknek címeres mezben. Rajta kívül a görög AEL Larisszában futballozó Victor Stina is veszélyes lehet, aki Ciprus ellen gólt és gólpasszt is szerzett.

Biztos ukrán győzelem és kevés gól?

Moldova Ukrajna 2024 június

A fogadóirodák nem igazán bíznak a moldovai meglepetésben, sokkal inkább egy papírforma szerinti sima sikerben az ukrán válogatott részéről. Erre a TG.Casino is mindössze 1.45-ös szorzót adott, Moldova győzelme már 6.80-at érne, de a döntetlen is jól fizet, erre 4.30 a szorzó. A 2,5 gólnál több opciójára 1.78-at írnak és még a Mindkét csapat szerez gólt piacánál is 1.91-es odds van az Igenre. Ha tehát ebből indulunk ki egy maximum 2-3 gólos ukrán siker valószínűsíthető a mérkőzésen.

18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!

Ezek is érdekelhetnek:

További fogadóirodák

  • Összes

200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés

Official Partner
Juventus
11/10/24

200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés

  • Magas fogadási limitek a prémium játékokra
  • Visa és Mastercard be- és kifizetések
  • Prémium élő kaszinóasztalok HD közvetítéssel
9.8
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
2

100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig

31/10/24

100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig

  • Exkluzív VIP program
  • Hatalmas játékválaszték, különleges promóciók, udvarias és informatív élő támogatás
  • VIP menedzser, 24/7 gyors válasz e-mailben és chaten
9.7
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
További információ
0

200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP

02/11/23

200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP

  • Nincs KYC
  • Új regisztrálóknak 200%-os üdvözlő bónusz
  • Azonnal kripto be- és kifizetés
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback

31/10/24

200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback

  • Nagyszerű üdvözlő bónusz csomag
  • Hatalmas játékkínálat a legjobb szolgáltatóktól
  • Gyors ki- és befizetések, akár kriptovalutával is
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

100% akár 35 000 Ft-ig

29/11/24

100% akár 35 000 Ft-ig

  • Innovatív online sportfogadási iroda
  • Sportágak és fogadások széles választéka
  • Magas szorzók, hatalmas nyeremények
9.6
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig

31/10/24

Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig

  • Csábító üdvözlő bónusz
  • Kényelmes befizetések fiat valutával és kriptóval
  • Szép magyar nyelvű design
9.6
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
További információ
0

200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés

29/11/24

200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés

  • Gyors kifizetések
  • Izgalmas fogadások
  • Szuper jutalmak
9.6
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak

01/12/24

1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak

  • Rengeteg fogadási lehetőség
  • A legjobb élő kaszinó játékok
  • Folyamatosan bővülő játékkészlet
9.2
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0
Szikora Tamás
Szikora Tamás

Tominak gyerekkora óta a sport a szenvedélye. Több éves újságírói és szövegírói tapasztalattal rendelkezik, jelenleg szabadúszóként tevékenykedik. Cikkeivel igyekszik minél több ember számára érthetővé tenni a sport világát és annak történéseit.

Latest Betting News

[latest_betting_news]