Idén már találkozott egymással a Ferencváros és a Ludogorec. Akkor a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában kerültek össze, a párharcot pedig itthon a magyar bajnok sima győzelemmel döntötte el. A sors végül úgy alakította a dolgokat, hogy az Európa-liga alapszakaszában is játszani fognak egymással november 6-án 21:00-tól. Az esélyek a Fradi mellett szólnak, ami pedig egészen meglepő, hogy az ellenfél két nappal a találkozó előtt küldte el addigi vezetőedzőjét.
Ferencváros – Ludogorec
Legutóbb augusztusban még úgy játszottak egymással az alakulatok, hogy mindketten a BL-szereplésben reménykedtek. Ez végül egyik csapatnak sem jött össze, de az Európa-ligába sikerült eljutni. Azóta viszont nagyon ellentétes formát láthattunk tőlük, a mérleg pedig több szempontból is a Fradi oldalára billen. Az EL-ben a Ludogorec elsőre még legyőzte idegenben a Malmö csapatát, de innentől jött a lejtmenet. A második meccsen kikaptak kettővel a Betistől, legutóbb pedig 3:2-re a Young Boys együttesétől. Ezzel szemben a Ferencváros eddig még veretlen. A rajtnál ugyan kicsit akadozott a gépezet a Plzen ellen. Ott emberhátrányban kellett a meccs jelentős részét lehozni, de végül sikerült egyenlíteni, a lendület pedig megmaradt a folytatásra is. A Genk ellen idegenben egy góllal, majd szintén vendégként egy fordulatos meccsen 3:2-re a Salzburg ellen is nyertek.
Five-goal thriller in Salzburg 🤯#UEL pic.twitter.com/xEpkWvtnDv
— UEFA Europa League (@EuropaLeague) October 23, 2025
Ez sokat ért, mert így közel vannak ahhoz, hogy hamarosan akár a továbbjutás is biztosítható legyen. Ezt persze a Ludogorec nyilván szeretné megakadályozni, de kérdés, miként hat rájuk az, hogy elég hirtelen cserélték le a vezetőedzőt. A hazai terepen is hanyatló forma miatt menesztették az eddigi trénert, Rui Motát. Ám szerencsétlen módon mindezt két nappal az EL-meccs előtt meccs jelentették be. Helyét Todor Zhivondov vette át, aki vezette már nemrégiben a tartalékcsapatot, de a Ludogorec női csapatánál is ellátta korábban az edzői feladatokat.
Más szelek fújnak
A csapatok 2019 óta már hetedik alkalommal futnak össze tétmérkőzésen, de 2021-ben és 2022-ben felkészülési találkozókon is játszottak. Maradva azonban a téttel rendelkező meccseknél, amikor először összekerültek, akkor inkább a Ludogorec számított esélyesnek. Ennek ellenére eddig a tétmeccsek során háromszor nyert a Ferencváros, egyszer pedig a bolgár alakulat, de voltak döntetlenek is. És habár a Fradinál viszonylag sűrűn cserélődtek az edzők, folyamatosan az európai kupák főtábláján voltak, továbbá a keretük is jelentősen megerősödött. Jelenleg is az FTC tűnik esélyesebbnek, noha a magyar bajnokságban a teljesítményük hagyott némi kívánnivalót maga után.
The chest control or the finish? 🥵#UEL | @Fradi_HU pic.twitter.com/jUwFyqffzy
— UEFA Europa League (@EuropaLeague) October 31, 2025
A Fradi jelenleg a magyar élvonal tabellájának negyedik helyén áll, de ehhez fontos hozzátenni, hogy egyik meccsüket korábban elhalasztották, valamint a bajnokság is nagyon kiélezett. Persze ettől még tény, hogy sok hiba becsúszott. Az öt győzelem mellett a négy döntetlen és két vereség is erre utal, mindazonáltal elég egyértelmű, hogy bár jól forgatható a keret, egészen más játékstílusra van szükség Magyarországon, mint az európai meccseken. Ez egyelőre még problémákhoz vezet, de jóval nagyobb a Ludogorec gondja. 2012 óta minden évben bajnokok lettek, most viszont úgy állnak a harmadik pozícióban, hogy már 11 pont lemaradásban vannak jelenlegi éllovas, Levszki Szófiától.
És miután a legutóbbi 15 meccsből csak ötöt sikerült megnyerni, Rui Mota tehát elvesztette posztját. Hogy a helyére ideiglenesen érkező Todor Zhivondov személye jelent-e esetleg más játékfelfogást, azt egyelőre nem tudni. Az biztos, hogy pontokra lenne szükségük. Ezért pedig tenniük kell, ugyanakkor a csapat problémáit és a Fradi erősségét látva az sem lenne meglepetés, ha védekező stílusban látnánk a vendégeket. Ők mindenképp alapozhatnak arra, amit nyáron tapasztaltak. A Ferencváros részéről viszont a rögzített szituációkban és fejjel való hatékony játék ezúttal is döntő fontosságú lehet. Ebben jelenleg a magyar bajnoki címvédő az egyik legerősebb az EL-ben.
Robbie Keane figyelmeztetett a veszélyekre
A mérkőzést megelőző szerda esti sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője is felhívta arra a figyelmet, hogy az újonnan kinevezett edzővel adott esetben változhat a Ludogorec felfogása. „Jól ismerjük az ellenfelet, ha minden igaz, akkor a második csapat edzője került az együttes élére. Lehet, hogy szeretné megtartani az állását, szeretne majd jó benyomást kelteni, emiatt veszélyes helyzetek is kialakulhatnak a meccsen. Hogy volt-e bármi szerkezeti, felfogásbeli változás, azt nem tudhatjuk. Abból kell kiindulnunk, amit a korábbi meccseken láttunk. Reggel mondtam a fiúknak, hogy minden eshetőségre készüljünk fel, pontosan így fogunk tenni” – idézte a Fradi hivatalos oldala Robbie Keane szavait.
Az ír edző szerint fontos az óvatosság, mert nagy sebesség jellemzi az ellenfelet. Különösen a szélvészgyors támadók tempójára utalt ezzel. Akárcsak Zhivondov, aki elég határozott véleményt fogalmazott meg ezzel kapcsolatban. „A recept egyszerű, el kell kezdenünk meccseket nyerni, felesleges túlbonyolítani a dolgokat, a minőség megvan a játékosokban, semmivel sem rosszabb a keretünk, mint az elmúlt években. Hittel telve kell pályára lépnünk, megvan a taktikánk. Ki akarjuk használni a gyors támadóinkat, a középpályán össze kell szednünk a második labdákat, az ellentámadások lehetnek a fő fegyvereink, amelyekkel veszélyt jelenthetünk a Fradi kapujára” – fejtette ki a szakember.
Egyértelműen a Ferencváros a favorit
A legtöbb fogadóiroda ferencvárosi győzelmet vár a Groupama Arénában. A CoinCasino például 1.61-es szorzót írt a győzelmükre, a döntetlenre 3.85-ös, míg a Ludogorec esetleges sikere náluk 4.80-as ért előzetesen. Amit pedig fontos kiemelni, hogy az Opta Analyst sem vár szoros meccset. Az elemzőcég saját szimulációi alapján 60.6 százalékban várta a Fradi győzelmét és ne feledjük, itt már a továbbjutás is közel kerülhet. Továbbá érdekesség, november végén a Football Meets Data 72 százalék esélyt adott arra, hogy az FTC legalább a playoff-körig eljuthat és játszhat a nyolcaddöntőért.
Ezek is érdekelhetnek:
- Golden Panda vélemények 2024 – Kaszinó felülvizsgálat, játékok, bónuszok
- Lucky Block vélemények 2024
- Legjobb mobil kaszinók