Izgalmas párosítás jött össze a második számú európai kupasorozat fináléjában, hiszen az idén egészen erős formát mutató Atalanta az idény eddig veretlen csapatával, a Bayer Leverkusennel találkozik. A német alakulat már zsinórban 51 meccse nem kapott ki és az egyik legfélelmetesebb csapattá vált, ám bizonyosan nem lesz könnyű dolguk, mert olasz ellenfelük is parádésan teljesített az eddigiek során.
Atalanta – Bayer Leverkusen
A Bayer Leverkusen Xabi Alonso irányítása alatt elképesztő formába került, az idei szezonjuk pedig álomszerűen alakult. A történelemben először veretlenül nyerték meg a Bundesligát, miközben minden más frontos is helytállnak még. Az EL döntőjébe is eljutottak és ebben a kupasorozatban sem szenvedtek el vereséget, de a Német Kupában szintén hibátlanok, ott ugyancsak a fináléra készülnek a Kaiserslautern ellen.
A Leverkusen története során sosem fordult még elő, hogy duplázni tudtak volna, így olyan sem, hogy triplára kerülne sor, most azonban tovább írhatják a történelmet. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a klub számára nem teljesen ismeretlen terep a második számú európai kupa döntője, mivel még UEFA-kupának hívták a sorozatot, amikor 1988-ban megkaparintották a serleget. Könnyű meccsre viszont biztosan nem számíthatnak, mert bár ellenfelük nem tud felmutatni olyan lenyűgöző statisztikákat, mint ők, azért az Atalanta is letette névjegyét idén.
A Gian Piero Gasperini által vezetett együttes az olasz bajnokság élmezőnyébe tartozott ebben a szezonban is, az előző hétvégén pedig sikerült bebiztosítaniuk a Bajnokok Ligája-indulást jelentő pozíciójukat és egy kupadöntőn már túl vannak. Korábban az Olasz Kupában ugyanis kiejtettek olyan egyesületeket, mint az AC Milan és a Fiorentina, míg a döntőben a Juventus várt rájuk, ahol végül egy góllal kikaptak a Zebráktól. Most javítanának, annál is inkább, hogy a klub története során először szerepelhet egy európai kupa döntőjében. Az Atalanta egyébként elég szívós csapat hírében áll, így hiába nem veretlenek, a hazai kupában látottak, valamint a Sporting, a Liverpool és az Olympique de Marseille kiejtése az Európa-ligában magáért beszél.
🚨 #UELfinal DAY! 🚨
All in. #ForOurDream. 🏆
🆚 @Atalanta_BC
⏰ 20:00 (Local Time) – 21:00 (CEST)
🏟️ Dublin Arena #ATAB04 | #Bayer04 #aCROSSeurope pic.twitter.com/sC5lz2kNpG— Bayer 04 Leverkusen (@bayer04_en) May 22, 2024
Nem ismeretlenek egymásnak
Az Atalanta és a Leverkusen korábban már kétszer is összecsapott egymással az Európa-ligában még 2022-ben. Persze akkor még más szelek fújtak és a nyolcaddöntőben kerültek össze, ahonnan az olaszok kerültek ki győztesen. Az első meccs gólzáport hozott, 3:2-re nyert az Atalanta, majd a visszavágón nekik az 1:0-s siker is elég volt idegenben, hogy tovább mehessenek a negyeddöntőbe. Ha pedig már a múltidézésnél járunk, nyolcadik alkalommal kerül sor olasz-német párosításra egy európai kupadöntőben. A legutolsó a 2010-es BL-döntő volt, ahol az Inter legyőzte a Bayern Münchent, de 1997-ben az EL elődjében, az UEFA-kupában is volt ilyen, akkor az Inter szenvedett vereséget a Schalke ellen.
Who will be next? 🏆#UELfinal pic.twitter.com/hQhz0SR9Cs
— UEFA Europa League (@EuropaLeague) May 22, 2024
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Scamacca, Schick és Wirtz ezúttal is megvillannak?
Az Atalatna részéről Gianluca Scamacca kiváló formát mutat, csak az Európa-ligában 6 gólt szerzett, összességében pedig 18 találatnál jár mindent együttvéve, de támadógépezetük acélos működését jól bizonyítja, hogy Teun Koopmeiners 15, Charles De Ketelaere 14, Ademola Lookman pedig 12 gólig jutott eddig. Ez mindenképp bíztató lehet a rajongóiknak, azonban van egy bökkenő, a csapatkapitány, Marten de Roon a legrosszabb pillanatban szenvedett el combsérülést, így kénytelen kihagyni a döntőt.
A túloldalon sokszor kiemelték Patrick Schick teljesítményét, mivel az EL-ben nagyon villogott a cseh támadó. 5 gólig jutott eddig, a szezonban pedig 13-ig, de az összes kiírást figyelembe véve a 21 éves középpályás, Florian Wirtz játékáról cikkeztek többet. A német említett csapattársától csak egy találattal maradt el az európai színtéren, összességében viszont túlszárnyalta, mert már 18 gólosnak mondhatja magát. A Bundesligában sok olyan megmozdulása volt, amivel előrébb lendítette csapatát, így rá valószínűleg most is kulcsszerep hárulhat. Xabi Alonso magabiztosságát az eddig elértek mellett tovább növelheti, hogy egyelőre üres a sérültlista, ellenfelüknél viszont Marten de Roon mellett vélhetően kiesik Emil Holm és Sead Kolasinac is, akik egy ideje már nem léptek pályára.
Coroniamo insieme questo sogno! 🏆🇪🇺
Let’s make our dream come true! 🏆🇪🇺#UELFinal #AtalantaBayer04 #GoAtalantaGo ⚫️🔵 pic.twitter.com/qnN0hlC90e
— Atalanta B.C. (@Atalanta_BC) May 22, 2024
A Leverkusen részéről inkább a kapuskérdés lehet problémás. Lukás Hrádecky és Matej Kovár is nagyszerűen teljesített idén, bár a statisztika inkább Hrádecky felé billenti a mérleg nyelvét és ő védett többet eddig, Kovár kapta meg az EL-meccsek zömét. Ebben tehát biztosan kellett agyalnia a vezetőedzőnek, aki igyekezett megtörhetetlennek látszani a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón. „Úgy fogunk készülni, mint az összes eddigi mérkőzésre. 51 meccs óta nem kaptunk ki, így a játékosaim tudják, hogyan kell alkalmazkodni a különböző helyzetekhez. Ez a döntőre is érvényes” – idézte az UEFA weboldala.
Az Atalanta edzője is igyekezett magabiztos érzést sugallni, beszélt Scamacca játékáról, de az ellenfél okozta kihívásokról is. „Drasztikusan javult az elmúlt hónapokban, nemcsak a gólok miatt, hanem a teljesítményével is. A Juventus elleni Coppa Italia-döntőn biztosan hiányzott nekünk” – utalt támadójára, majd a Leverkusenre is kitért. „Komplett csapat; rendkívül szervezett. Sokoldalúak, jól tudnak védekezni és visszaszerezni a labdát. Az eredmények, amelyeket ebben a szezonban elértek, nem véletlenek. Természetesen apró részletek dönthetnek egy fináléban. Tisztelnünk kell őket, és meg kell próbálnunk gyorsan alkalmazkodni hozzájuk” – tette hozzá.
A számok a Leverkusen mellett szólnak
Abból amit eddig az idei évben láttunk, a papírforma szerint a Bayer Leverkusennek kellene hazavinnie a trófeát Dublinból. Ami azt illeti, az OPTA szuperszámítógépének elemzése is ezt jósolta, egészen pontosan 50,2 százalékot adtak a német együttes sikerére és 24,4 százalékot az Atalanta győzelmére, míg a döntetlenre 25,4 százalékot. Ha csak az Európa-ligát nézzük a megszerzett gólokban is a Leverkusen áll a legjobban, 31-nél járnak, amivel listavezetők, míg az Atalanta 22 gólt ért el, ugyanakkor az olaszok a labdaszerzések tekintetében járnak az élen és kevesebb kapott góllal hozták le a párharcaikat, miközben elől is egészen eredményesek tudtak lenni.
A fogadóirodák többsége, így például a TG.Casino is sok gólra számít, a 2,5 gólnál több opciója például csak 1.84-es szorzót kapott és a Mindkét csapat szerez gólt is mindössze 1.77-et, az viszont nekik is egyértelműnek tűnik, hogy a dolgok még hosszabbítás nélkül dőlnek el a Leverkusen javára. Rendes játékidőbeli győzelmükre 1.83, az ikszre 3.80, az Atalanta győzelmére pedig 4.40 az odds.
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Ezek is érdekelhetnek:
További fogadóirodák
- Összes
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
- Magas fogadási limitek a prémium játékokra
- Visa és Mastercard be- és kifizetések
- Prémium élő kaszinóasztalok HD közvetítéssel
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
- Exkluzív VIP program
- Hatalmas játékválaszték, különleges promóciók, udvarias és informatív élő támogatás
- VIP menedzser, 24/7 gyors válasz e-mailben és chaten
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
- Nincs KYC
- Új regisztrálóknak 200%-os üdvözlő bónusz
- Azonnal kripto be- és kifizetés
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
- Nagyszerű üdvözlő bónusz csomag
- Hatalmas játékkínálat a legjobb szolgáltatóktól
- Gyors ki- és befizetések, akár kriptovalutával is
100% akár 35 000 Ft-ig
100% akár 35 000 Ft-ig
- Innovatív online sportfogadási iroda
- Sportágak és fogadások széles választéka
- Magas szorzók, hatalmas nyeremények
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
- Csábító üdvözlő bónusz
- Kényelmes befizetések fiat valutával és kriptóval
- Szép magyar nyelvű design
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
- Gyors kifizetések
- Izgalmas fogadások
- Szuper jutalmak
1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak
1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak
- Rengeteg fogadási lehetőség
- A legjobb élő kaszinó játékok
- Folyamatosan bővülő játékkészlet