Harmadik szezonjának végéhez érkezett az EKL, melynek döntőjében ezúttal a görög Olympiakosz és az olasz Fiorentina csaphat össze. A finálé több szempontból is pikánsnak ígérkezik, hiszen a mérkőzést Görögországban bonyolítják le, viszont az AEK Athén otthonának számító Aja Szofia Stadionban. Rég volt már olyan, hogy egy görög együttes döntőt játsszon valamelyik európai kupában, a Fiorentina pedig zsinórban másodjára próbálja meg elhódítani a sorozat trófeáját.
Olympiakosz Pireusz – Fiorentina
Hogy lassan véget ér az európai klubfutball 2023/2024-es idénye jól mutatja, az Európa-liga döntőjén már túlvagyunk és hamarosan azt is megtudjuk, melyik együttes emeli magasba a harmadikszámú európai kupa trófeáját. A szereplők közül az Olympiakosz jelenléte a meglepőbb, hiszen nagyon régen láthattunk olyat, hogy egy görög klub ilyen magasságokba jut. Erre utoljára a Panathinaikosz volt képes 1971-ben a Bajnokok Ligája elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Akkor a Zöldek egy holland uralom idején próbálhattak szerencsét a fináléban, de 2:0-ra kikaptak attól az Ajaxtól, amely ezt követően 1972-ben és 1973-ban is diadalmaskodni tudott.
Az Olympiakosznál most abban bíznak, történelmet írhatnak, ráadásul részben hazai terepen. A finálét ugyanis Görögországban rendezik, ami előnyt jelenthet, hiszen kevesebb időt kell az utazásra és az ezzel járó dolgokra elpazarolniuk, ugyanakkor problémát jelenthet, hogy a stadion annak az AEK Athénnak az otthona, amelyik az Olympiakosz egyik legnagyobb riválisa. Emiatt egyébként a helyi rendfenntartó szervek aggodalmukat is fejezték ki, de az UEFA mindenkit megnyugtatott, Athénban marad a döntő, mégpedig kiemelt biztonsági előkészületekkel, fokozott rendőri jelenlét mellett.
🇬🇷 It's Europa Conference League final week! 🥳#UECLfinal pic.twitter.com/iXNWXGNKWE
— UEFA Conference League (@europacnfleague) May 27, 2024
Az Olympiakosz egyébként a legsikeresebb görög csapat, amennyiben a bajnoki címeket nézzük, ebből 47-et gyűjtöttek be, hetet zsinórban az előző évtizedben, de 2020 és 2022 között sem találtak legyőzőre. Most kissé visszaestek, tavaly és idén is harmadikok lettek, a Görög Kupában pedig már a nyolcaddöntőben búcsúztak, igaz ott a későbbi győztes Panathinaikosz ejtette ki őket. Ami a kontinentális szereplést illeti, 2023 őszén az Európa-liga csoportkörében kezdhettek, saját négyesüket pedig harmadikként zártak a West Ham és a Freiburg mögött, így az EKL rájátszásába kerültek, ahol a Ferencváros ellen küzdhettek meg.
Itt mindkét meccsüket megnyerték, majd a nyolcaddöntőben őrült párharcban fordítottak a Maccabi Tel Aviv ellen. 4:1-re elbukták az odavágót, a visszavágón azonban ők nyertek ugyanilyen arányban, így jöhetett a hosszabbítás, ahol újabb két gólt rámoltak be ellenfelüknek. A negyeddöntő sem volt sima, összesítésben 3:3 lett a vége a Fenerbahce ellen és csak büntetőkkel tudtak továbbmenni, az elődöntőben viszont meglepően könnyen kiejtették az Aston Villát, 6:2-re nyerték azt a párharcot.
Más utat járt be a Fiorentina, amely az olasz versenyfutásban régen került már oda a legjobbak közé, ám a Serie A erősségének köszönhetően tavalyi nyolcadik helyük elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az EKL-ben megmutassák mire képesek. Akkor ugyancsak a döntőig meneteltek, de alulmaradtak a West Ham csapatával szemben, most viszont már mindenképp megkaparintanák a trófeát. A bajnokságban idén is nyolcadikok lettek, tehát az EKL indulásuk már biztosított az Olasz Kupában pedig az elődöntőig jutottak, ott az Atalanta jelentette a végállomást, míg a Konferencia Ligában valamivel könnyebb dolguk volt riválisuknál.
🔴⚪️ Looking to make history 👊@johnsportraits x #UECLfinal pic.twitter.com/Fkn7vPgKSl
— UEFA Conference League (@europacnfleague) May 27, 2024
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Érdekesség, hogy ők is belefutottak a Fradiba még a csoportkör során, ahol mindkétszer döntetlennel zártak a felek, az F-jelű kvartettet viszont megnyerték, így egyből a nyolcaddöntőben kezdhettek. Ott rájuk is egy izraeli csapat, a Maccabi Haifa várt, amelyiket 5:3-mas összesítéssel búcsúztattak, a negyeddöntőben pedig a Viktoria Plzen ellen jutottak tovább 2:0-val, de ezt hosszabbításban harcolták ki a visszavágón. Így jutottak el az elődöntőig, ahol a Club Brugge ellen az első meccs gólzáport hozott (3:2), majd a második meccsen már az 1:1 is elég volt nekik a fináléhoz.
Gólvágókból nincs hiány
Mindkét csapat keretében találni olyan játékosokat, akik kifejezetten gólerősek voltak ebben a szezonban. A tavalyi ezüstérmesnél kiemelendő az argentin Lucas Beltran és Nicolas Gonzalez, akik 10, illetőleg 15 góllal járultak hozzá csapatuk sikerességéhez, de a szintén argentin Lucas Martinezről sem feledkezhetünk meg, aki nyolc gólt ért el. Ugyanerre Giacomo Bonaventura is képes volt Vincenzo Italiano csapatából, de mellette még Lucas Ranieri, Cristiano Biraghi, valamint Michael Kayode is megvillant utóbbi három a védők közül, akárcsak Martinez.
📸💜⚜️#forzaviola #fiorentina #uecl #olympiacosfiorentina #UECLfinal pic.twitter.com/j4FqlAOlhX
— ACF Fiorentina (@acffiorentina) May 28, 2024
Ebből a szempontból kevesebb embert lehet kiemelni a Jose Luis Mendilibar által vezetett Olympiakoszból, de azért itt is akadnak olyanok, akitől tarthat az ellenfél. A legnagyobb figyelem a marokkói Ayoub El Kaabira irányulhatott eddig, aki 32 gólnál jár, ebből 10-et csak az Európa Konferencia Ligában szerzett meg. Ugyancsak erős volt Stevan Jovetic, aki nyolcszor találatot számlál és egykoron a Fiorentina játékosa volt, de nála is kiemelkedőbb Daniel Podence, aki 15-ig jutott el, 11-szer pedig gólpasszt osztott ki valamelyik társának. Konstantinos Fortounis révén a középpálya sem szégyenkezhet, tavaly ősz óta már 11 gólig és 16 gólpasszig tornázta fel saját statisztikáját, míg a védelemből Rodinei volt a legjobb ebben a tekintetben, három gól és hat gólpassz szerepel a neve mellett.
Vélhetőleg az igazán fontos kulcsemberek közül mindenki a csapatok rendelkezésére áll majd, kivéve a Fiorentina támadóját, az öt gólig jutó Riccardo Sottilt, aki a hónap elején dőlt ki kulcscsonttörés miatt. Előreláthatólag az Olympiakosznál a Tzolakis; Rodinei, Retsos, Carmo, Quini; Hezze, Iborra; Fortounis, Chiquinho, Podence; El Kaabi összeállítású csapat kezdhet, míg a Fiorentina a Terracciano; Dodo, Milenkovic, Martinez Quarta, Biraghi; Arthur, Mandragora; Gonzalez, Beltran, Kouame; Nzola tizenegyet játszatja majd az elején.
Tekintve, hogy a csapatok gólgazdag meccseket játszottak az EKL-ben is, több esetben pedig drámai végjátékot követően jutottak tovább, így jó okunk lehet azt hinni, itt is hasonlóra számíthatunk. A TG.Casino oldalán a Mindkét csapat szerez gólt opciójára csak 1.86 a szorzó, a 2,5 gólnál többre pedig 2.15. Ezek elég kecsegtetők lehetnek a közelmúltat megfigyelve, de a csapatok mellé tett számok is jól mutatják, mennyire kétesélyesnek ígérkezik a meccs. Az Olympiakosz rendes játékidős sikere 3.05-szörös pénzt fizet, a Fiorentina győzelme 2.37-es szorzót jelent, míg a döntetlen 3.20-at. Természetesen arra is van lehetőség, hogy megfogadjuk, ki viszi el a kupát, itt ismételten az olaszokat hozzák esélyesebbnek. 1.71 van a Fiorentina és 2.05 az Olympiakosz mellett.
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Ezek is érdekelhetnek:
További fogadóirodák
- Összes
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
- Magas fogadási limitek a prémium játékokra
- Visa és Mastercard be- és kifizetések
- Prémium élő kaszinóasztalok HD közvetítéssel
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
- Exkluzív VIP program
- Hatalmas játékválaszték, különleges promóciók, udvarias és informatív élő támogatás
- VIP menedzser, 24/7 gyors válasz e-mailben és chaten
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
- Nincs KYC
- Új regisztrálóknak 200%-os üdvözlő bónusz
- Azonnal kripto be- és kifizetés
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
- Nagyszerű üdvözlő bónusz csomag
- Hatalmas játékkínálat a legjobb szolgáltatóktól
- Gyors ki- és befizetések, akár kriptovalutával is
100% akár 35 000 Ft-ig
100% akár 35 000 Ft-ig
- Innovatív online sportfogadási iroda
- Sportágak és fogadások széles választéka
- Magas szorzók, hatalmas nyeremények
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
- Csábító üdvözlő bónusz
- Kényelmes befizetések fiat valutával és kriptóval
- Szép magyar nyelvű design
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
- Gyors kifizetések
- Izgalmas fogadások
- Szuper jutalmak
1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak
1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak
- Rengeteg fogadási lehetőség
- A legjobb élő kaszinó játékok
- Folyamatosan bővülő játékkészlet