Az UEFA Bajnokok Ligája egyik legvonzóbb párharca a Borussia Dortmund és a Paris Saint-Germain (PSG) találkozója. Két változó formájú csapat lép majd pályára, és a tét óriási, hiszen mindkét együttes a trófeáért harcol. Nézzünk bele a Dortmund – PSG mérkőzés előzetesébe és az esélylatolgatásába!
Egymás elleni mérleg
A Dortmund és a PSG korábbi találkozói során mindkét csapat változatos taktikákkal próbálták legyőzni egymást. Az eddigi hat mérkőzés során mindkét együttes különböző stratégiákat alkalmazott attól függően, hogy otthon vagy idegenben játszottak-e.
A Dortmund és a PSG legutóbbi találkozóin mindig izgalmas és kiélezett mérkőzések zajlottak. A Dortmund egy győzelemmel és egy döntetlennel büszkélkedhet, míg a PSG két győzelemmel és egy döntetlennel zárta a mérkőzéseket. A statisztikák alapján átlagosan 1.83 gól esett mérkőzésenként, ami alacsonyabb, mint a csapatok átlagos gólmutatója a szezon során.
Az előző találkozók tanulságai alapján mindkét csapatnak komoly kihívásokkal kell szembenéznie, és mindkettőnek új stratégiát kell kidolgoznia az elődöntőre, hogy megfeleljen az elvárásoknak és kihozza magából a maximumot a közelgő összecsapáson. Az előző találkozókon egyik csapat sem tudott vendégként győzni. A Dortmund és a PSG közötti mérkőzéseken eddig mindig a hazai csapat örülhetett vagy döntetlen született.
A legutóbbi teljesítményük
Mindkét csapatnak intenzív küzdelemre volt szüksége az előző körben, hogy továbbjuthasson a Bajnokok Ligájában. A dortmundiak a negyeddöntőben az Atletico Madridot ejtették ki küzdelmes csatában. Madridban bár 2-1-re kikaptak, odahaza 4-2-re sikerült megverniük a matracosokat, így kiharcolva a továbbjutást.
A PSG is spanyol ellenfél ellen harcolta ki a továbbjutást. Talán meglepetésre, de 3-2-re kikaptak odahaza Barcelonától, és úgy tűnt, hogy veszélyben lehet az elődöntő. A visszavágón Raphinha góljával pedig egyre jobban elúszni látszott a továbbjutás. Nem sokkal később viszont, Araujo piros lapot kapott, így a 29. perctől emberelőnyben játszhatott a PSG. Még a félidő előtt egyenlített az ex-barcás Dembelé, majd a második félidőben Vitinha és Mbappé két gólja megpecsételte a Barca sorsát.
Ami a bajnoki mérkőzéseket illeti: a Borussia Dortmund számára nem volt könnyű feladat az RB Leipzig elleni mérkőzés, és végül 4-1 arányban szenvedett vereségtek idegenben.
A Paris Saint-Germain szintén megküzdött az előző mérkőzésen. Hazai pályán szoros mérkőzésen 3-3-as döntetlent értek el a Le Havre ellen. Bár a PSG már bebiztosította helyét a jövő évi Bajnokok Ligájába a francia bajnokság megnyerésével, így érthető volt, hogy kissé tartalékoltak. Másrészről a Dortmundnak még meg kell küzdenie a BL-be való bejutásért, ami további motivációt ad a csapatnak a jövőbeli sikerek eléréséhez. Jelenleg ugyanis az 5. helyen állnak, ami csak Európa Ligás helyet ér.
Edzők stratégiája
Mindkét csapat szinte teljes kerettel rendelkezik az elődöntőre. Luis Enrique, a PSG vezetőedzője, másodszor irányíthat csapatot a BL elődöntőjében. Edin Terzic, a Dortmund vezetőedzője, is a legerősebb kezdőcsapatát küldi majd pályára.
Azonban Mats Hummels, aki hétvégén a RB Leipzig elleni vereség során sérülést szenvedett, jelenlegi értesülések szerint rendelkezésre fog állni a találkozóra. Emellett Donyell Malen, aki három mérkőzést kihagyott térdsérülése miatt, visszatért a csapat edzésére, és versenybe száll ezentúl. Dortmund vezetőedzője, Edin Terzic, optimistánnyilatkozott Marcel Sabitzer betegségéből történő felépüléséről, jelezve, hogy rendelkezésre áll a döntő találkozón.
A PSG csapatában ismét kulcsfontosságú játékosok térhetnek vissza, mint például Lucas Hernandez és Gianluigi Donnarumma, akik pihentek az előző mérkőzésen – legutóbb Kylian Mbappe is csak a második félidőben lépett pályára. Egyes értesülések szerint azonban most mindannyian visszatérnek a kezdő 11-be. Azonban Presnel Kimpembe és Layvin Kurzawa nem utazott Dortmundba, míg Sergio Rico továbbra is sérült. Annak ellenére, hogy a PSG hazai pályán nagy sikert ért el, egy komoly Dortmund csapat állja útját, amelyet a kulcsember visszatérése lendít tovább és nagy reményekkel tekint a Bajnokok Ligája elődöntőjére.
A Dortmund és a PSG közötti találkozó mindig izgalmasnak ígérkezik, és ezúttal sem lesz másként. A fogadóirodák kínálata figyelemre méltó lehet, és érdemes lehet tájékozódni a legfrissebb szorzókról és tippekről.
A Borussia Dortmund és a Paris Saint-Germain párharcát a futballrajongók világszerte figyelemmel kísérik majd. Mindkét csapatnak komoly esélye van a továbbjutásra, és a mérkőzés bármely pillanata fordulatot hozhat – ahogy korábban, úgy most is vélhetően a sípszóig kiélezett harcot fogunk látni.
Néhány tipp a lehetséges kimenetelre:
Itt van három megbízható tipp a közelgő Dortmund – PSG mérkőzésre, amelyek segíthetnek a fogadóknak a megfelelő döntés meghozatalában:
Mindkét csapat szerez gólt – 1.45: A Dortmund és a PSG támadóereje egyaránt figyelemre méltó, és az eddigi találkozók is azt mutatják, hogy mindkét csapat gyakran talál be egymás kapujába. Ezért érdemes megfontolni ezt a fogadást, melynek odds-ai kedvezőek. Láthattuk, hogy a negyeddöntőben mindkét csapat mérkőzésén ömlöttek a gólok. 9 gól esett a Dortmund mérkőzésein, míg 10 gól a PSG – Barca meccsen. Az elődöntő természetesen „nehezebb” terep már, és félő, hogy óvatosabbak lesznek a csapatok, ám úgy tűnik ez egy biztosabb tipp lehet.
PSG gólszám: 1.5 felett – 1.81: A PSG támadóereje kiemelkedő, és több kulcsjátékosa is rendkívül veszélyes a kapu előtt. Tekintettel erre, valamint a csapat korábbi teljesítményére, valószínűsíthető, hogy legalább két gólt fognak szerezni a mérkőzés során. A PSG-ből Mbappé (8), Dembele (2), Vitinha (2) míg a Dortmundnál Fullkrug (2), Adeyemi (2), Brandt (2), Reus (2) állnak előkelő helyen a góllövésben.
Szerez gólt Kylian Mbappe? – Rendes játékidő – 1.79: A jelenlegi formáját és gólképességét figyelembe véve, reális elvárás lehet, hogy Mbappé is betalál a Dortmund elleni mérkőzésen. A PSG csapatának kiemelkedő támadó játékában Mbappé rendszeresen kulcsszerepet vállal gólszerzés terén. A francia csatár jelenleg 8 góllal holtversenyben vezeti a Bajnokok Ligája góllövőlistáját, tegnap csatlakozott hozzá Harry Kane, aki a Realnak rúgott egy 11-es gólt.
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Ezek is érdekelhetnek:
További fogadóirodák
- Összes
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
- Magas fogadási limitek a prémium játékokra
- Visa és Mastercard be- és kifizetések
- Prémium élő kaszinóasztalok HD közvetítéssel
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
- Exkluzív VIP program
- Hatalmas játékválaszték, különleges promóciók, udvarias és informatív élő támogatás
- VIP menedzser, 24/7 gyors válasz e-mailben és chaten
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
- Nincs KYC
- Új regisztrálóknak 200%-os üdvözlő bónusz
- Azonnal kripto be- és kifizetés
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
- Nagyszerű üdvözlő bónusz csomag
- Hatalmas játékkínálat a legjobb szolgáltatóktól
- Gyors ki- és befizetések, akár kriptovalutával is
100% akár 35 000 Ft-ig
100% akár 35 000 Ft-ig
- Innovatív online sportfogadási iroda
- Sportágak és fogadások széles választéka
- Magas szorzók, hatalmas nyeremények
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
- Csábító üdvözlő bónusz
- Kényelmes befizetések fiat valutával és kriptóval
- Szép magyar nyelvű design
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
- Gyors kifizetések
- Izgalmas fogadások
- Szuper jutalmak
1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak
1000 euró bónusz és 100 ingyenes pörgetés minden új játékosnak
- Rengeteg fogadási lehetőség
- A legjobb élő kaszinó játékok
- Folyamatosan bővülő játékkészlet