Tavaly Törökország mindössze egyszer kapott ki az Eb-selejtezőkön és csoportelsőként jutott ki, de idén négy meccsből egyet sem tudott megnyerni. Az Európa-bajnokságra való hangolódás tehát nem sikerült jól, a tornán pedig a grúzok ellen rajtolnak. Válogatottjuk pótselejtezőről kvalifikált a végén a görögöket kiejtve, de mindössze egy barátságos meccsel készülődtek a nagy eseményre.
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
- Magas fogadási limitek a prémium játékokra
- Visa és Mastercard be- és kifizetések
- Prémium élő kaszinóasztalok HD közvetítéssel
Törökország – Grúzia
Törökország jelenleg a világranglista 40. helyén található, tavaly szeptember óta pedig a szakmában jól ismert Vincenzo Montella vezeti csapatukat. A szövetségi kapitányi posztot az Eb-selejtezők alatt Stefan Kuntzól vette át, aki két éven át ült a kispadon. Montellával barátságos meccsen még a németeket is legyőzték, a hátralévő selejtezőkön pedig mindegyiken veretlenek maradtak. A dolgok tehát kifejezetten jól alakultak kezdetben, idén azonban az Olaszország elleni döntetlen volt a legjobbjuk.
Négy meccset játszottak, az említett találkozó mellett pedig kikaptak Magyarországtól, Lengyelországtól, valamint nagyon csúnyán 6:1-re Ausztriától. Ez semmiképp sem jó előjel egy Eb előtt, főleg egy olyan csapattól, amely Horvátországot és Walest is megelőzte a selejtezőkön. A törököknek tehát van hová javulniuk, ha 2008 után újra tovább mennének a csoportkörből.
Más a helyzet Grúziánál, akik sem világbajnokságra, sem pedig Eb-re nem jutottak ki korábban. A legutóbbi torna pótselejtezőin legalább már részt vehettek, de akkor még nem jártak sikerrel. Ez most megváltozott, Willy Sagnol szövetségi kapitány vezetésével nagyszerűek voltak idén márciusban. A pótselejtezőn 2:0-ra nyertek Luxemburg ellen, majd 0:0 után tizenegyesekkel legyőzték Görögországot.
🔥🇬🇪 ვაგრძელებთ შეკრებას და ვემზადებით ევროპის ჩემპიონატზე სადებიუტო მატჩისთვის.
🔥🇬🇪 Our preparations are continuing, as we look forward to our #Euro2024 debut!
👉🏻 სრულად / Read more: https://t.co/MuFRHXkFG6 🇬🇪 #GFF pic.twitter.com/nO8jPIcbuV
— Georgia • GFF (@GeorgiaGff) June 15, 2024
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
A rossz forma ellenére is Törökország a favorit
Hiába alakultak rosszul a dolgok, a fogadóirodák és az elemző cégek is a törököket hozzák esélyesnek. Persze keretük értéke és alapvető játékerőjük miatt ez érthető, illetőleg van még valami: Grúzia csak egy felkészülési meccset vívott Montenegró ellen. Ezt megnyerték 3:1-re, bemutatva erejüket, így semmiképp sem írhatók le, de kevesebb lehetőségük volt élesben csiszolni a formán. Az Opta például mindössze 25,6%-ot ad a győzelmükre, Törökországéra viszont már 50,7%-ot.
📸 Günün antrenmanından kareler.#BizimÇocuklar🇹🇷 | #EURO2024 pic.twitter.com/Q3rPY50AqM
— Türkiye #BizimÇocuklar 🇹🇷 (@MilliTakimlar) June 17, 2024
Maradva a grúzoknál, keretükből több olyan játékos is van, aki magasan jegyzett bajnokságból érkezik. Közülük mindenképp kiemelendő Georges Mikautadze (Metz), aki eddig 25 mérkőzésen 10 gólt szerzett hazája színeiben, de egy ismerős nevet is találunk. Korábban hazánkban futballozott Budu Zivzivadze, aki jelenleg a Karlsruhe játékosa és jó formában van. Kettőt rúgott Luxemburg kapujába, de Montenegrónak is gólt rúgott.
Törökországnál bőven több olyan embert találni, aki európai topligában játszik, a legismertebb név viszont Hakan Calhanoglu (Inter), aki idén 16 gólnál jár. Rajta kívül bízhatnak a Galatasaray támadójában, Kerem Akturkogluban is, miután klubjában 12 gólig és 6 gólpasszig jutott. A gólerős játékosokra szükségük lesz, mert az eredmények nem voltak túl bíztatók, ráadásul sérülés miatt elveszítettek több játékost is. Nem lehet itt például Enes Unal, Caglar Soyuncu és Ozan Kabak sem, de folytathatnánk még a sort.
Törökország – Grúzia várható kezdőcsapatok
A TG Casino sem bízik a sima sikerükben, de őket adják esélyesebbnek 1.71-es szorzóval. A döntetlen 3.60-szoros, míg a grúziai siker 5.20-szoros pénzt fizetne. Montella jó eséllyel egy 4-2-3-1-es formációt részesíthet előnyben, Sagnol inkább egy 5-3-2-t rakhat össze. Törökország a Gunok, Ayhan, Demiral, Bardakci, Kadioglu, Ozcan, Calhanoglu, Guler, Yildiz, Akturkoglu, Yilmaz felállásban kezdhet várhatóan, míg ellenfelüknél a Mamardashvili. Kverkvelia, Kashia, Dvali, Kakabadze, Kiteishvili, Kochorashvili, Shengelia, Chakvetadze, Kvaratskhelia, Mikautadze tizenegy valószínűsíthető.
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Ezek is érdekelhetnek:
- A legjobb Foci EB 2024 fogadási oldalak
- A legjobb Copa America 2024 fogadási oldalak
- Bitcoin casino oldalak
További fogadóirodák
- Összes
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés
- Magas fogadási limitek a prémium játékokra
- Visa és Mastercard be- és kifizetések
- Prémium élő kaszinóasztalok HD közvetítéssel
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
100%-os üdvözlő sportbónusz 300€-ig
- Exkluzív VIP program
- Hatalmas játékválaszték, különleges promóciók, udvarias és informatív élő támogatás
- VIP menedzser, 24/7 gyors válasz e-mailben és chaten
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP
- Nincs KYC
- Új regisztrálóknak 200%-os üdvözlő bónusz
- Azonnal kripto be- és kifizetés
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback
- Nagyszerű üdvözlő bónusz csomag
- Hatalmas játékkínálat a legjobb szolgáltatóktól
- Gyors ki- és befizetések, akár kriptovalutával is
100% akár 35 000 Ft-ig
100% akár 35 000 Ft-ig
- Innovatív online sportfogadási iroda
- Sportágak és fogadások széles választéka
- Magas szorzók, hatalmas nyeremények
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Első 100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
- Csábító üdvözlő bónusz
- Kényelmes befizetések fiat valutával és kriptóval
- Szép magyar nyelvű design
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
200% üdvözlő ajánlat 5000 euróig + 10% heti készpénz-visszatérítés
- Gyors kifizetések
- Izgalmas fogadások
- Szuper jutalmak