Home » Hírek » 15 ev utan ujra barcelona inter csata a bl elodontojeben

15 év után újra Barcelona – Inter csata a BL elődöntőjében

Szikora Tamás
Hirdetői nyilatkozat
Tartalmunkban időnként kapcsolt linkeket használunk, amikor azokra kattint, mi az után jutalékot kaphatunk – Önnek ez nem jár többletköltséggel. A weboldal használatával Ön elfogadja feltételeinket és adatvédelmi szabályzatunkat.
FC Barcelona Inter Bajnokok Ligája elődöntő 2025

Amikor utoljára az elődöntőben futott össze ez a két csapat, akkor azt követően az Inter megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ezúttal ismét a legjobb négy között találkozik az a két csapat, amely idén tavasszal komoly célokat tűzhetett ki maga elé a trófeákat illetően.

FC Barcelona – Inter

Az említett alkalommal a Barca címvédő volt, majd a négy között összesítésben 3:2-re nyert ellenük az Inter. Azóta a felek további hat alkalommal játszottak egymással a BL-ben, de ezek mindegyike csoportmeccs volt. Ami viszont a jelenlegi helyzetet illeti, pár napja még úgy tűnt, mindkét együttesnek esélye nyílik a triplázásra.

Az Inter ezt azzal bukta el, hogy kiesett az Olasz Kupa elődöntőjében, viszont két trófea még megszerezhető, de nincsenek túl jó formában, a legutóbbi két bajnokin is kikaptak. Ezzel szemben sokkal jobb napok állnak a katalánok mögött. A Barcelona továbbra is vezeti a La Liga pontversenyét, a Király Kupa döntőjében pedig drámai csata után legyőzték a Real Madridot.

Egyelőre még a dicséreteknél járunk

Az odavágó után aligha arról fognak beszélni az edzők, hogy milyen fantasztikus a másik csapat. Ugyanakkor jelenleg még nem voltak túl bőbeszédűek, inkább csak az ellenfél kvalitásait igyekeztek kiemelni a sajtó számára. „Az Intert nagyon nagyra értékelem, mind a játékukért, mind azért, amit tesznek. Tapasztalt csapat, kivételesen jól védekeznek. Jól szervezettek, nem csak védekezésben, hanem akkor is, amikor náluk van a labda” – idézte az UEFA hivatalos honlapja Hansi Flick, a Barcelona edzőjének szavait.

„Taktikailag igazán intelligensek. Összességében az Inter egy fantasztikus csapat, rendkívüli csatáraik vannak, a védelmük is a legmagasabb szintű. Az Intert egy nagyszerű edző vezeti. Amit Inzaghi az elmúlt években elért, az valóban hihetetlen” – tette hozzá. „Tudjuk, hogy egyedülálló játékfilozófiával és páratlan kultúrával rendelkeznek, mind az első csapat szintjén, mind az akadémián. Teljes tisztelettel nézünk majd szembe velük, mert egy olyan csapat ellen játszani, mint a Barcelona, nagy koncentrációt és taktikai bátorságot igényel” – kezdte Simone Inzaghi. „Ők komoly egyéni kvalitásokkal és nagyon erős kollektív mentalitással is rendelkeznek. És van egy nagyszerű edzőjük, aki minden nap szemlélteti sikerességét” – zárta le az Inter edzője.

Mennyit számíthat Lewandowski hiánya?

A Barcelonánál a legutóbbi BL-meccsen is hiányzott Alejandro Balde, aki csak ebben a versenysorozatban három gólpasszt jegyzett. Március óta Marc Casado is a sérültek listáján van, amelyre feliratkozott Robert Lewandowski is. A rutinos lengyel támadó egyébként ontotta magából a gólokat: Az idei BL-szezonban 11 találata volt, amihez a többi helyen szerzett góljait is hozzátéve összesen 40-szer volt eredményes. Persze ott van Raphinha, aki a BL-ben nála is jobb volt, 12 gólig jutott. Ő bevethető, így vele együtt a Szczesny; Kounde, Cubarsi, Martinez, Martin; De Jong, Pedri; Yamal, Olmo, Raphinha; Torres kezdő nem lenne meglepetés.

Az Internél Benjamin Pavard kificamította a bokáját, így az ő játéka meglepő lenne, Joaquin Correa kérdéses lehet, viszont amiben bízhatnak, hogy Lautaro Martinez a legutóbbi öt BL-szereplése során mindannyiszor betalált. A Bajnokok Ligájában nyolc gólja van az idényben, nyilván szeretné növelni ezt a számot. Mindenképp a kezdőbe várható, ahol így a Sommer; Bisseck, Acerbi, Bastoni; Dumfries, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, Dimarco; Martinez, Thuram névsorra lehet tippelni.

Nem sok jót jósolnak az Internek

A katalánokat hozták esélyesebbnek az Opta Analyst szimulációi, melynek 55.2 százalékában bizonyultak jobbnak. Az Inter sikerét csak az esetek 22.5 százalékában jósolták, és a fogadóirodák szorzói sem túl magasak a Barcelonára.

Ezúttal példaként a Lucky Block által közzétett oddsokat vettük alapul. Náluk előzetesen 1.63 volt a szorzó a hazaiak győzelmére, 4.20 a döntetlenre, és 4.90 a vendégek diadalára. Gólszegény meccsre sem számítanak, mindössze 1.57-es odds került arra, hogy 3,5 gólnál kevesebb lesz az április 30-án 21:00-tól rendezendő meccsen. Érdekes még az is, hogy bár az odavágón sem vagyunk még túl, az Opta már most 58 százalékot jósolt a Barca továbbjutására.

FC Barcelona Inter Bajnokok Ligája elődöntő 2025 április Lucky Block

Ezek is érdekelhetnek:

További fogadóirodák

  • Összes

200%-os befizetési bónusz akár 30.000 dollárig

30/04/25

200%-os befizetési bónusz akár 30.000 dollárig

  • Nagyszerű üdvözlő bónusz
  • Gyors - instant ki- és befizetések kriptovaluták segítségével
  • Kaszinó és sportfogadás egy helyen
10
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés

Official Partner
Juventus
30/04/25

200% üdvözlő bónusz €7500-ig + 10%-os készpénzvisszatérítés

9.9
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
3

200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback

31/10/24

200%-os üdvözlő bónusz akár €7500-ig + 10% heti cashback

  • Nagyszerű üdvözlő bónusz csomag
  • Hatalmas játékkínálat a legjobb szolgáltatóktól
  • Gyors ki- és befizetések, akár kriptovalutával is
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP

30/04/25

200% Bónusz Akár 10.000 Euróig + 50 IP

  • Nincs KYC
  • Új regisztrálóknak 200%-os üdvözlő bónusz
  • Azonnali kripto be- és kifizetés
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

Kiváló online pokeroldal fantasztikus bónuszokkal

01/12/25

Kiváló online pokeroldal fantasztikus bónuszokkal

  • 33% rakeback minden hétfőn
  • Teljesen anonim, azonnali kifizetésű kriptopóker és kaszinó oldal
  • Nincs kifizetési vagy befizetési díj
9.6
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

Kiugró üdvözlő bónusz és a legjobb mémek egy helyen

01/12/25

Kiugró üdvözlő bónusz és a legjobb mémek egy helyen

  • A $WSM token által üzemeltetve
  • Teljesen anonim kripto kaszinó
  • Kaszinó és sportfogadás
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

Teljesen anonim játék, akár Telegramon keresztül

Official Partner
AC Milan
01/12/25

Teljesen anonim játék, akár Telegramon keresztül

  • Teljesen új licencelt Telegram kaszinó
  • Biztonságos, anonim valódi pénzes kaszinó
  • Nincs KYC és a legnépszerűbb kriptókat is elfogadja
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

200% üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 50 IP

01/12/25

200% üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 50 IP

  • Telegramon keresztül is elérhető
  • Anonim kaszinó, instan kifizetések
  • Nincs KYC
9.3
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

200%-os üdvözlő bónusz €5000-ig + 50 IP + 10% heti cashback

30/04/25

200%-os üdvözlő bónusz €5000-ig + 50 IP + 10% heti cashback

  • Fiat és kripto be- és kifizetések
  • Szép dizájn, hangulatos színek
  • Remek promóciók és ajánlatok
9.2
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0

200%-os üdvözlőajánlat + 50 ingyenes pörgetés!

30/04/25

200%-os üdvözlőajánlat + 50 ingyenes pörgetés!

  • Gyors kifizetések
  • Forró játékok
  • Izgalmas jutalmak
9.1
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most
0
Szikora Tamás
Szikora Tamás

Tominak gyerekkora óta a sport a szenvedélye. Több éves újságírói és szövegírói tapasztalattal rendelkezik, jelenleg szabadúszóként tevékenykedik. Cikkeivel igyekszik minél több ember számára érthetővé tenni a sport világát és annak történéseit.

Fedezd fel a fogadas.com világát

Nem tudod, hogy kezdd el?
Fedezz fel több mint 260+ útmutatót a Betting School™ könyvtárunkban.
Nem tudod, hogy kezdd el?
Fedezz fel több mint 260+ útmutatót a Betting School™ könyvtárunkban.